70 éve történt

70 éve, 1944. december 22-én adta ki a Magyarországon harcoló 2. és 3. Ukrán Front Katonai Tanácsa a hírhedt 0060-as szigorúan titkos parancsát, amelyben – a Sztálin által aláírt, a szovjet Állami Védelmi Bizottság 1944. december 16-i 7161-es határozatának végrehajtási utasításaként – elrendelték a német származásúak deportálását szovjetunióbeli kényszermunkára. A parancs szerint „az összes német származású munkaképes személyek” – férfiak 17-45, nők 18-30 éves kor között – kötelesek voltak jelentkezni „a közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkára” a kijelölt helyen és időpontban.

A parancsban nem német nemzetiségűekről és nem is német anyanyelvűekről volt szó, hanem „német származásúakról”. Tehát nem az elkövetett bűnök és nem is a választott saját identitás, vagy anyanyelv volt az alapja a kényszermunkára hurcolásnak, hanem a demokratikus világ, sőt a Szovjetunió által is – legalábbis szavakban – elítélt a náci Németország által is alkalmazott faji alapú megkülönböztetés. A faji alapú megkülönböztetés kritériumait nem határozták meg központilag, így az összegyűjtést végrehajtó parancsnokok tág teret kaptak a német származás meghatározására, vagyis arra, hogy kiket vegyenek fel az elhurcolandók listájára. Az Elek községben történő elhurcolásokat irányító NKVD-s őrnagy szerint deportálandó „minden német nevű tekintet nélkül arra, hogy bírja-e a német nyelvet vagy sem, tekintet nélkül előéletére, a rendelkezés alá esik. Ugyancsak bele esnek azok a magyar nevű egyének, akiknek egy nagyszülőjük német nevű, illetve német származású. Az őrnagy egyébként szó szerint még a következő kijelentést tette: Ha csak egy csepp német vér folyik az ereiben, német!”

Ha nem volt elég német származású, akkor vittek magyarak származásúakat, sőt színmagyar településekről – például a Felső-Tisza vidékéről, vagy Zemplén megyéből – is elhurcoltak embereket. Ilyen és az ezekhez hasonló eseményekre panaszkodik Révai József, a kommunista párt egyik vezetője is az akkor még Moszkvában lévő Rákosinak írott levelében: „A munkabíró német lakosság elszállítására vonatkozó akció, sajnos nem járt azzal a hatással, amivel kellett volna járnia. […] Az történt ugyanis, hogy a parancsnokságok a legtöbb helyen úgy hajtották végre a dolgot, hogy a családnevekből indultak ki és fix kontingensekből. Ha nem volt elég német, vettek magyarokat. Vettek olyanokat, akik egy szót sem tudnak németül, bebizonyítottan antifasiszták, ültek, internálva voltak, mindegy: vitték őket. Előfordult, hogy kommunista párttitkárokat, vezetőségi tagokat, sőt nemzetgyűlési képviselőket vittek, azért mert német nevűek, sőt vittek tiszta magyar nevűeket is. Szóval, kissé sok volt az ilyen akcióknál természetesen elkerülhetetlen helyi túlkapás.”

A parancs végrehajtói nem törődtek a korhatárokkal sem, hiszen 16-65 éves korig vitték a lányokat, fiúkat, nőket és férfiakat.

A német származásúak elhurcolásának az első hulláma a Dél-Dunántúlon, a Baranya megyei Babarcon kezdődött el már 1944. december 22-én, a parancs kiadásának a napján.

A 0060-as parancs alapján 1945. január 31-ig szedték össze az embereket. Magyarországról a szűk másfél hónap alatt mintegy 60 ezer főt hurcoltak el e parancs alapján szovjetunióbeli kényszermunkára, akiknek 1/3-a nem élte túl a borzalmas körülményeket és a túlfeszített munkát.

A 0060 számú parancs Siklóson kiadott falragasza